Miért?

Mert a tudományt a kérdések viszik előre

Szelektív hulladékgyűjtés a gyakorlatban

2011.03.20 18:18:28, j_attila

Ebben a cikkben egy könnyen áttekinthető listába összegyűjtöttem, hogy a különböző hulladékokat hova gyűjthetünk, mire figyeljünk a gyűjtés során és egy-egy szóban, hogy mi lesz a sorsuk. Igyekszem minden lehetséges hulladékformát számításba venni.


(A pontokba szedett listát a bevezető után találod meg.)
A hulladékok szelektív gyűjtése nagyon fontos feladat. Három fő probléma van. Az egyik, hogy már csak nagyon nehezen tudjuk elhelyezni az óriási mennyiségű hulladékot. A másik, hogy a különböző anyagok bányászata egyre nehezebb a lelőhelyek kimerülése miatt. Így a már egyre anyagszegényebb kőzetekből a nagy energiabefektetés ellenére is egyre kevesebb szükséges anyagot nyerhetünk ki. Például 41 mobiltelefon aranyat tartalmazó érintkezőiből sokkal gazdaságosabb ugyanannyi aranyat kinyerni, mint az arany tartalmú ércekből bányászati módszerekkel. A papír újrahasználás során kevesebb fára van szükség azonos mennyiségű papír előállításához. Emellett 75%-kal kevesebb vizet, 50%-kal kevesebb energiát kell felhasználni és bizonyos adalékanyagok sem szükségek. A harmadik probléma, hogyha egyes hulladékokat szemétként kezelünk, akkor számos veszélyes anyagot juttatunk ki a környezetünkbe.
A szelektív hulladékgyűjtés és a megfelelő feldolgozás egyszerre csökkenti a hulladék mennyiségét és az újrahasznosítás során felhasznált energiát, növeli az újrahasznosítást, és megakadályozza a környezetszennyezést.
A feleslegessé vált tárgyakat eladhatjuk, elajándékozhatjuk vagy odaadományozhatjuk valamilyen segélyszervezetnek (pl.: Magyar Vöröskeresztnek ruhák, takarók és játékok).
A hulladékokból magunk is számos új dolgot készíthetünk és újrahasználhatjuk. Az interneten rengeteg információ és ötlet található erre, de most csak az ipari újrahasznosítás gyűjtőhelyeiről lesz szó.
A hulladékokat halmazállapotuk alapján három csoportba sorolhatjuk. A légnemű hulladékoktól általában szellőztetéssel szabadulunk meg. (Bizonyos gyárak a kibocsátott gázokat is megszűrik.) A folyadék hulladékoktól a szennyvízen keresztül szabadulunk meg, ezt is megemlítem lista végén. A legjobban kezelhetőek a szilárd hulladékok, elsősorban ezeket fogom részletezni.
A következő listában külön részletezem a hulladékokat aszerint, hogy tartalmaznak-e veszélyes anyagokat.

Egyszerre több hulladékgyűjtésére alkalmas gyűjtőhelyek

  • szelektív hulladékgyűjtő szigetek: papír, műanyag, fém, üvegek
  • E+E gyűjtőpont: mobiltelefon; elemek; CD, DVD; elektromos és elektronikai készülékek; izzók, energiatakarékos lámpák; fénycsövek; mini fénycsövek; festékpatronok
  • hulladékudvarok: az előbbi kettő által gyűjtött hulladékok, elhasználódott háztartási gépek, használt sütőzsiradék és göngyölege, fáradt olaj és göngyölege (Alkalmazkodni kell a nyitva tartáshoz.)


Hulladék gyűjtés:
Papír
  • újságok, folyóiratok, füzetek, könyvek, hullámpapír, csomagolópapír, szórólap, kartondoboz, italosdoboz (tetrapak) {75 %-a papír}
  • Gyűjtőhely: papírgyűjtő konténer, hulladékudvarokkönyvek, folyóiratok esetén eladás antikváriumban, elajándékozás (ismerősnek, könyvtárnak vagy múzeumnak)
  • Tanácsok: A dobozokat hajtsuk össze, hogy minél kevesebb helyet foglaljon el, és így minél több papírhulladék férjen a tartályba. Higiéniai okokból ne dobjuk bele élelmiszermaradványokat és egyéb szennyeződéseket tartalmazó (pl. olaj, zsír, oldószer) papírokat, használt papír zsebkendőt, szalvétákat, stb.
  • Sors: újrahasznosítás
Műanyag
  • ásványvizes PET palack, kiöblített üdítős, háztartási flakonok (samponos, habfürdős, stb.) és azok lecsavart kupakjai, háztartásban előforduló tiszta fólia (szatyrok, tasakok, csomagoló fóliák, stb.)
  • Gyűjtőhely: műanyaggyűjtő konténer, hulladékudvarok
  • Tanácsok: A tejes, joghurtos poharakat öblítsük ki bedobás előtt!Ne dobjunk bele zsíros, olajos, háztartási vegyi anyaggal szennyezett (nem kimosott) flakont, margarinos dobozt, élelmiszer-maradványt tartalmazó műanyagot, hungarocellt, CD-lemezt, magnó- és videokazettát, egyéb műanyagnak ítélt hulladékot (pl. nylonharisnya).
  • Sors: újrahasznosítás
Átlátszó (fehér) üveg
  • tiszta, kiöblített italos és egyéb a háztartásban már feleslegessé vált színezetlen üvegek (pl.: befőttes, parfümös, stb.)
  • Gyűjtőhely: fehér üveggyűjtő konténer
  • Tanácsok: Kérjük, hogy az üveget mossák el illetve az üvegekről távolítsák el fémkupakot. Ne dobjunk bele színes üveget (pl. zöld, barna üveget), tükröt, ablaküveget, villanykörtét, szemüveget, nagyítót, drótszövetes üveget, kerámiát, porcelánt, neoncsövet.
  • Sors: újrahasznosítás
Színes üveg
  • színes (zöld, barna, sárga) italos, parfümös, befőttes üveg.
  • Gyűjtőhely: színes üveggyűjtő konténer, hulladékudvarok
  • Tanácsok: Kérjük, hogy az üveget mossák el illetve a üvegekről távolítsák el fémkupakot.Ne dobjunk bele színezetlen, azaz fehér üveget, drótszövetes üveget, katedrálüveget, kerámiát, porcelánt.
  • Sors: újrahasznosítás
Egyéb üveg, porcelán hulladék
  • ablaküveg, szemüveg, nagyító, drótszövetes üveg, kerámia, porcelán
Fém
  • fém csomagolódobozok (üdítős, sörös, konzerves, stb.) és a háztartási kis fémhulladékok (pl. evőeszközök, stb.)
  • Gyűjtőhely: fémgyűjtő konténer, hulladékudvarok
  • Tanácsok: A kutya és macskaeledeles dobozokat csak elmosva dobjuk be!Ne dobjunk bele pl.: nem csomagolási fémhulladékot, barkácsolásból megmaradt hulladék fémdarabot!
  • Sors: újrahasznosítás
Egyéb fém hulladékok
  • mindenféle fém
  • Gyűjtőhely: MÉH, fémfeldolgozó üzemek
  • Sors: újrahasznosítás
Textilhulladék
  • ruhák, függönyök, takarók, cipők, rongyok
  • Gyűjtőhely: elajándékozás ismerősnek vagy segélyszervezeteknek (pl.: Magyar Vöröskereszt), esetleg eladás használt ruhaboltoknak
Bútorok
  • fából, műanyagból, fémből, stb. készült bútorok
  • Gyűjtőhely: lomtalanítás, eladás, odaadás másnak
Fahulladék
  • fabútor, deszka, léc, raklap, furnér, rétegelt fa, préselt fa
  • Gyűjtőhely: lomtalanítás
  • Sors: újrahasznosít papírként vagy préselt faként, esetleg elégetés
Építkezési és bontási hulladék
  • beton, tégla, cserép
  • Gyűjtőhely: építési hulladékgyűjtő konténeres elszállítás (költséges)
  • Sors: lerakókban tárolás, újrahasznosítás
Zöld hulladék (szerves hulladékok)
  • lomb, fa- és bokornyesedék, nyírt fű és gyom, falevél, lágyszárú növények
  • Sors: komposztálás, fa tüzelőnek felhasználása, elszállítás „kerti zöld hulladék” (költséges)
Háztartási hulladék
  • minden egyéb nem veszélyes hulladék
  • Gyűjtőhely: szemét (kuka)
  • Sors: valószínűleg elégetik és remélhetőleg a keletkező hőt felhasználják, szeméttelepeken tárolják


Veszélyes hulladék (vagy veszélyes összetevőket tartalmazó hulladék) gyűjtés:
  • veszélyes hulladék → ártalmatlanítás
Elhasználódott háztartási gép
  • mosógép, hűtőgép, stb.
  • Gyűjtőhely: elektronikai boltok, hulladékudvarok
  • Sors: szétszerelés és újrahasznosítás
Elektronikai hulladék
  • számítástechnikai hulladék, elektromos háztartási készülékek, kábelek, szórakoztató elektronikai készülékek
  • Gyűjtőhely: E+E gyűjtőpont, elektromos hulladékgyűjtő, elektronikai boltok, hulladékudvarok
  • Tanácsok: Az érzékeny adatokat tartalmazó adathordozókat érdemes ripityára törni.
  • Sors: szétszerelés és újrahasznosítás (videó a számítógépek újrahasznosításáról és az arany kinyeréséről)
CD, DVD adathordozó hulladék
  • CD, DVD , írható CD, írható DVD, Blu-ray Disc, polikarbonát hulladék
  • Gyűjtőhely: E+E gyűjtőpont, MédiaMarkt információs pultja
  • Tanácsok: Az érzékeny adatokat tartalmazó adathordozókat érdemes széttörni vagy mindkét oldalt erősen megkarcolni.
  • Sors: újrahasznosítás új lemezek gyártása során
Festékpatronok
  • Gyűjtőhely: E+E gyűjtőpont
Fénycsövek és világítótestek (világítótest hulladék)
  • izzók, villanykörték, fénycsövek (neon), energiatakarékos izzók
  • Gyűjtőhely: E+E gyűjtőpont, hulladékudvarok
  • Sors: szétszerelés és újrahasznosítás (1. kép, 2. kép)
Szárazelem és használt akkumulátor
  • ceruzaelem, gombelem, góliátelem, tölthető akkumulátor, 9v-os elem, lapos elem, telefon akkumulátor
  • Gyűjtőhelye: szárazelem gyűjtő tartály, E+E gyűjtőpont, hulladékudvarok
  • Sors: ártalmatlanítás
Gyógyszer hulladékok
  • fel nem használt, lejárt szavatosságú gyógyszerpari termékek, azoknak csomagolásai
  • Gyűjtőhely: patikák
  • Sors: ártalmatlanítás
Hulladékolaj
  • háztartási-, növényi hulladékolaj, kenőolaj, motorolajok, zsírok, használt sütőzsiradék, sütőolaj, fáradt olaj és göngyölege
  • Gyűjtőhely: hulladékudvarok
Vegyipari hulladék
  • háztartási tisztítószerek, festékmaradék és göngyölegei; olajos műanyag flakon; oldószerek, hígítók; növényvédő, rovarirtó, gombaölő, gyomirtószerek, szóró palack
  • Gyűjtőhely: hulladékudvarok
  • Sors: ártalmatlanítás
AutóGumihulladék
  • személygépkocsi, haszongépjármű gumiabroncsa
  • Gyűjtőhely: hulladékudvarok
  • Sors: újrahasznosítás
Szennyvíz (hulladékvíz)
  • kádfürdők vize, zuhanyzók szennyvize, mosóvíz, öblítő víz, szürke víz, medencék túlfolyó- és ürítővize
  • Gyűjtőhely: lefolyók
  • Fontos, hogy ne dobjunk dugulást okozó anyagot (pl.: tampont, tisztasági betétet, újságpapírt) a WC-be, csatornarendszerbe és ne öntsünk / dobjunk bele olyan anyagot, amelyet az előző pontokban fel vannak sorolva.
  • Sors: tisztítás, majd a környezetbe kibocsátása
Radioaktív hulladékok (alapvetően nem találkozunk ezzel a háztartásokban)
  • Gyűjtőhely: radioaktív anyagokkal foglalkozó intézeteknél érdemes próbálkozni
  • Sors: biztonságos helyen történő tárolás a radioaktivitás megfelelő mértékű csökkenéséig


Igyekezzünk minél többféle hulladékot szelektíven gyűjteni! Most már nagyjából tudjuk, hogy mit, hova vigyünk.
Vidéken kevesebb lehetőség van, de a nagy bevásárlásokkor a hipermarketekben sok helyen találhatunk már többféle gyűjtőt is. (A vidékiek általában környezettudatosabbak, mint a városi emberek.)
Ha valakinek van ötlete a lista bővítésével kapcsolatosan, kérem, küldje el a javaslatait.

Felhasznált irodalom:
Fővárosi Közterület Fentartó: Szelektív hulladékgyűjtés
Szelektív hulladékgyűjtés
Aranyat a szeméttelepről: csak újrahasznosítani kellene!
Ökopannon: Mi történik a szelektíven gyűjtött hulladékkal?
Electro-Coord: E-Hulladék kezelés

Téma: környezetvédelem
Címke:
Hozzászólás • Megosztás: iwiw Facebook Twitter Flattr this Share/Bookmark

2011.03.20 18:48:42, j_attila

Ez egy leendő cikk rovat első cikke. Hamarosan a honlapon külön menüpontot alatt fog szerepelni.

Úgy gondolom, hogy ez a cikk már akkor elérte a célját, ha valaki ennek hatására több hulladékot gyűjt szelektíven.

Ha valaki fel szeretné használni a cikket, akkor mindenféleképpen illessze be a következő sort, kattintható linkkel:
Forrás: http://miert.webclub.hu/cikk/szelektiv-hulladekgyujtes-a-gyakorlatban

A hozzászóláshoz lépj be, ha rendelkezel felhasználói névvel.